PR trendek 2021-ben – milyen változásokat hozott a COVID-19?

Frissítve: 2021-01-27
PR trendek 2021-ben – milyen változásokat hozott a COVID-19?
A 2020-as esztendő senkinek sem volt egyszerű, hiszen a koronavírus első hulláma gyakorlatilag térdre kényszerítette az egész világot. Ennek következtében az élet szinte minden területe átalakult, a változások alól pedig a PR és a közönségkapcsolatokat elősegítő kommunikációs stratégiák sem jelentenek kivételt. Éppen ezért érdemes megnézni, hogy milyen PR trendekre számíthatunk 2021-ben, amik a vihar múltával is velünk maradnak?
Publikálj cikkeket ma
Regisztrálj ingyenesen!

Ha visszatekintünk a tavalyi évre, akkor azt látjuk, hogy számos olyan nemzetközi esemény volt, ami alapjaiban változtatta meg azokat a kommunikációs csatornákat, amelyeken keresztül bármelyikünk eléri a közönségét. Persze nemcsak a kommunikációs csatornák alakultak át, de a folyamatok, a stratégiák is, illetve voltak olyan nagy érdeklődésre számot tartó nemzetközi események, amelyek mellett egyik-másik márka, cég vagy épp influencer sem mehetett el szó nélkül.

 

Ilyen volt a bevezetőben is említett koronavírus, egy igencsak forróra sikeredett amerikai elnökválasztás, a 2019 év végén és 2020 elején megfigyelhető természeti katasztrófák, vagy épp a Black Lives Matter mozgalom. Ezek mind-mind olyan témák, amelyek tematizálták a kommunikációt és a közönséggel való kapcsolattartás mikéntjére is hatással vannak. Mi rajzolódik ki a képből? Máris elmondom.

 

Várható PR és kommunikációs trendek 2021-ben

 

Mivel a PR-nek vagyis a Public Relations-nek már a nevében is benne foglaltatik, hogy ez az iparág igazából a közönség kapcsolatokat takarja: vagyis azt a nem titkolt célt, amikor az adott cég vagy brand a lehető legszorosabb kapcsolatot építse ki a saját közönségével.

 

Tegye mindezt oly módon, hogy a márka- és közösségépítés mellett, azért a marketingcélokkal is összhangban legyen a PR kommunikáció, szóval fel van adva a lecke. De lássuk, hogy 2021-ben milyen PR trendekkel felelhetünk meg ennek a kihívásnak.

 

1. A PR-nak nemcsak üzeneteket kell közvetítenie, hanem értékeket is[1]

 

Az értékalapú kommunikáció természetesen nem újkeletű dolog, hiszen ideális esetben a PR és márkakommunikáció hatékonyan közvetíti az előre meghatározott vállalati értékeket is. Azonban nem lehet megfeledkezni arról a tényről sem, hogy 2020-ban a koronavírus okozta társadalmi válság hatására a kommunikációs normák átalakultak. Ha benézel például a kommentszekcióba, gyakorlatilag nem találsz olyan témát, ami miatt ne tudnának egymásnak esni az emberek.

 

Az online tér például főként a négy fal közé kényszerült emberek stresszlevezető szektorává vált, így PR-os legyen a talpán az a szakember, aki mégis a helyes mederben tudja tartani a kommunikációt.

 

Ismét csak megkérdőjeleződött az intézményrendszerbe vetett bizalom, így a márkák vállán most különösen nagy a felelősség azt illetően, hogy mennyire mélyítik tovább a szakadékot – vagy segítenek közelebb hozni egymáshoz a feleket. Jó példa a vállalati értékeket közvetítő értékalapú kommunikációra a Coca-Cola hazai és nemzetközi gyakorlata, amiről itt olvashatsz bővebben.[2]

 

 

2. Válság idején sem szabad csendben maradni.

 

Az nyilvánvaló, hogy nem maradhatunk csöndben: tartani kell a kapcsolatot a közönséggel, még egy világjárvány közepén és n-dik hullámában is. Reagálni kell a megváltozó közönségigényekre és felhasználói szokásokra. Az alábbi pontok pontosan ebben segítenek.

 

  • Legyenek biztosak az alapok, azaz a vállalati értékek: ha eddig még nem tetted meg, határozd meg a vállalati értékeket, amiket mind a PR, mind a marketingkommunikációd során erősíteni szeretnél. Amennyiben ezt korábban már megtetted, a tavalyi év változásai után ne legyél rest felülvizsgálni és újradefiniálni őket. Főleg akkor, ha úgy érzed, hogy az utóbbi időszak alapjaiban változtatta meg a brand personality-d.

 

  • Hangold fel vagy újra a Voice of Tone-t: vagyis a márkahangodat. Képzeld el, hogy milyen lenne, ha a márkád beszélni tudna. A hitelességed egyik fokmérője, hogy a céged azon a hangon szól-e a közönségéhez, ami azzal teljesen összhangban van.[3] A közönség mindig kiszúrja a hamis szólamokat, ezért nem árt, ha kölcsönveszed a marketing területéről a buyer personák meghatározását és ezt a céges hangodra is alkalmazod.

 

  • Kommunikációs stratégiára és válságkommunikációra is szükség van: rendkívül fontos, hogy ebben a veszélyes időszakban egy előre meghatározott kommunikációs stratégiát kövess és arra is legyen terved, hogy milyen kommunikációt folytass válságos időkben. Létfontosságú felkészülnöd arra, hogyan kommunikálj járvány vagy más válság esetén a brand nevében vagy akár cégvezetőként és hogyan alakítsd a kommunikációdat a megváltozott fogyasztói szokásokhoz. 

 

  • Zárkózz fel az innovatív újításokhoz: erről később még bővebben is szó, de alapvetően azt láthatjuk, hogy a COVID-19 hatására az online kommunikáció és az online jelenlét egyre erősebbé válik. Éppen ezért új platformok válnak egyre felkapottabbá – főleg azok közül, amelyek segítenek áthidalni a személyes találkozások elmaradása okozta szakadékot és a home office pánikot. Ilyen például a Google Meets vagy épp a Zoom, ahol már az sem megy ritkaságszámba, hogy egész konferenciákat szerveznek meg. Alapvetően erre a fajta kapcsolattartási formának is ki kell találni a kereteit, mert várhatóan a koronavírus után is velünk maradnak. Emellett a digitális tér ellenére a közönség élményekre vágyik, ezért az AR és a VR megoldások, valamint a virtuális események – például streaming koncertek vagy online könyvbemutatók – is egyre népszerűbbé válnak.

 

  • Új szintre lépett a márkafelelősség az online térben: mivel a közelmúltban fokozódott az online jelenlét és a közösségi média felületek váltak a frusztráció levezetésének színterévé. Éppen ezért, sosem volt még olyan fontos a moderáció ezeken a csatornákon, mint manapság: a márkádnak sem tesz jót, ha Facebookon vagy Instagramon a moderáció nélküli acsarkodást látják a követőid, hiszen ez a tétlenség a márkádról állít ki bizonyítványt.

 

3. Megérkezett a PR 4C-je: a Community (közösség), a Contactless (érintkezésmentesség), a Cleanlineless (tisztaság) és a Compassion (vagyis az együttérzés).

 

A Talkwalker és a HubSpot közös tanulmányában[4] olvashattunk arról, hogy bár a helyes márkahang és üzenetek megtalálása mindig nagy kihívás, 2021-ben egy brand akkor jár jó úton, ha a kommunikációját a fenti négyesnek rendeli alá.

 

A koronavírus még mindig uralja a közösségi média platformokon folyó kommunikációt, ami alól a márkák sem tudják teljes mértékben kivonni magukat, mivel ez egy olyan eddig még sosem tapasztalt helyzet, ami így vagy úgy, de mindenkire hatással van.

 

A fenti 4 fogalom az, ami manapság leginkább meghatározza a hot topicokat, így a brandeknek is törekedniük kell a sokszínű, átlátható és együttérző, közösségépítő kommunikációra. Most már nemcsak az üzenet számít, hanem a közlés módja, a kommunikáció stílusa és hangja: végső soron ezek együtt határozzák meg azt, hogy milyen érzést keltesz a közönségben. Ahogy Maya Angelou mondaná:

 

„People will forget what you said, people will forget what you did, but people will never forget how you made them feel.”

Maya Angelou

 

Szabadfordításban annyit tesz, hogy: „Az emberek el fogják felejteni, hogy mit mondtál és azt is elfelejtik majd, hogy mit tettél. Azt azonban sosem fogják elfelejteni, hogy mit éreztettél velük.”

 

 

4. A marketing és a PR kommunikáció átfedésben lesz

 

A marketing alapvetően növekedés- és eladásösztönző eszköz, míg a PR kommunikáció inkább a márkaépítésre, illetve az elköteleződés növelésére és a vállalat jó hírnevének megőrzésére fekteti a hangsúlyt. Bár a két terület módszerei között van különbség, a célok mégis közösek.

 

Ennek okán 2021-ben akkor jársz a legjobban, ha biztosítod a két terület párhuzamos működését és az esetleg szűkebbre szabott büdzsé hatására nem szorítod egyiket sem háttérbe a másik kárára. Inkább állítsd mindkét területet a közönséged elvárásainak megfelelő, értékalapú kommunikáció és marketing szolgálatába.

 

5. Livestream = mainstream

 

Nem meglepő módon az élő bejelentkezést, illetve streaminget biztosító platformok látogatottsága és felhasználói száma az utóbbi 1 évben ugrásszerűen megnőtt. Jó példa erre a Twitch térhódítása, de Facebookon és Instagramon is megnőtt a Live adások száma, valamint a Facebook Watch, illetve IG TV népszerűsége. A fentebb már említett Zoomról, Google Meetsről nem is beszélve.

 

Ez a tendencia várhatóan 2021-ben is folytatódni fog és rengeteg olyan új ötletet, tartalmat és platformot fogunk látni, ami segíti és egyben átértékeli az ügyfél-vállalat közötti kommunikációt. Ennek egyébként már látható jele van például a podcast adások gyarapodásában, az élő chates elérésekben és az élő digitális eseményekben.

 

Az eseménymarketinget tekintve pedig várhatóan egyre inkább előtérbe kerülnek majd az úgynevezett hibrid események, amelyek virtuális és fizikailag is megjelenő előadókat, résztvevőket egyaránt felvonultat, online és offline programokkal is kényeztet.

 

Készülj fel 2021 PR trendjeire Te is!

 


[2] Kreatív Kontroll; Kovács Noémi: Így kommunikált a Coca-Cola veszélyhelyzet idején – interjú Mérő Ádámmal - https://kreativkontroll.hu/interju/igy-kommunikalt-a-coca-cola-veszelyhelyzet-idejen-interju-mero-adammal/

[3] Kreatív Kontroll; Foki Zsófia: Ha a márkád beszélni tudna - https://kreativkontroll.hu/markaepites/ha-a-markad-beszelni-tudna-a-voice-of-tone/

[4] LinkedIn.com; Robert Glaesener: Social Media Trends 2021 - Building The Brands You Love - https://www.linkedin.com/pulse/social-media-trends-2021-building-brands-you-love-robert-glaesener

  • Szerző: Kovács Noémi

    kreativkontroll.hu

    Magyarország egyik vezető tartalomfejlesztő és tartalommarketing ügynöksége, a Kreatív Kontroll senior copywritere. Otthonosan mozog a tartalommarketingben és minden olyan szövegben, ami ehhez a területhez kapcsolható. Számtalan blog, szakmai cikk, hírlevél-sorozat, weboldal szöveg és közösségi média poszt került ki a klaviatúrájából, amit később hazai közép- és nagyvállalatok hasznosítottak. Portfóliója legalább olyan változatos, mint a Kreatív Kontroll szolgáltatási palettája.

Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). Az űrlap elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta az Adatvédelmi szabályzatot.

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvasd el az egészet
Kiemelt cikkek