Linképítés alacsony költségvetéssel

Frissítve: 2020-12-18
Egyszerűen fogalmazva a linképítés az a folyamat, amikor más webhelyekről szerzünk a saját oldalunkra mutató hivatkozásokat. Ez így első olvasatra talán könnyűnek tűnik, valójában az egyik legösszetettebb és legidőigényesebb SEO stratégia. Sokan sok pénzt fektetnek bele, ugyanakkor van néhány hatékony módszer, amivel egy kis költségvetéssel operáló vállalkozás is sikeres lehet a linképítésben. Varázslat és különösebb befektetés nélkül.
Publikálj cikkeket ma
Regisztrálj ingyenesen!

Tartalomjegyzék

Miért fontos a linképítés?

A keresőmotor „szemével” nézve, a linkek segítenek a weboldalak felfedezésében, és van némi „hatalmuk” a webhelyek rangsorolásában. Amikor egy weboldal hivatkozik egy másikra, akkor lényegében lead egy szavazatot arra, hogy értékesnek és relevánsnak tartja azt. Nyilvánvaló tehát, hogy a keresőben való helyezés szempontjából komoly értéke van a linképítésnek. Ugyanakkor a linképítés időbe és energiába kerül, a linkek fogadását pedig általában kiszámlázzák a webhelyek. Még akkor is, ha ezzel a Google alapelveivel mennek szembe, sőt még akkor is, ha nekik is alapvetően megéri a link és a tartalom befogadása.

Mind tapasztaltuk már, hogy számottevő az egymástól a legcsekélyebb mértékben sem eltérő tartalmak mennyisége. Sokan még arra sem veszik a fáradtságot, hogy lecseréljék a címet, vagy tisztességesen behivatkozzák a forrást. A legmegdöbbentőbb, hogy a legnépszerűbb és legismertebb internetes portálok is élnek ezzel a rendkívül kontraporduktív és tartalomépítésnek nem nevezhető módszerrel. A „kopipésztelt” tartalom elidegeníti az olvasót/fogyasztót/vásárlót, és egyre gyakoribbá válik a visszafordulási arány, míg végül egyáltalán nem fog az érdeklődő az adott oldalakra, portálokra kattintani. A megoldás tehát az egyedi és értékes tartalom generálása a saját oldalunkra, illetve természetesen a linképítésre kiszemelt oldalakra egyaránt.

 

Mi határozza meg a link értékét?

Nem minden hivatkozás egyformán értékes, ezt persze be kell látnunk, ezért érdemes olyan webhelyeket keresni a backlink befogadására, amik maguk is értékesek mind a keresőmotor, mind az olvasók/vásárlók/fogyasztók számára. Egy rosszul megválasztott linkhely miatt kárt szenvedhet nemcsak a rangsorolás, de ezzel párhuzamosan az oldalunk presztízse is.

Íme néhány tényező, amelyet a keresőmotorok, mint például a Google használnak a link „értékének” meghatározására:

  • A befogadó webhely domain rangsora.
  • A befogadó webhely adott oldalának rangsora.
  • A befogadó webhelyen található a saját oldalunkra mutató backlinkek száma.
  • A referáló domain spam pontszáma.
  • A link relevanciája.
  • A linkeléskor használt horgonyszöveg.
  • Kölcsönös-e a linkelés, vagy sem.

Fapados megoldások a linképítéshez

Keressük meg a rossz válaszokat és javítsuk ki

Az egyik legidőigényesebb, ugyanakkor ingyenes linképítési stratégia, ha a linkgyűjtő oldalakra, linkfarmokra, valamint GYIK oldalakra hivatkozzuk be a saját webhelyünket. A kereső alapvető működését kihasználva rengeteg emberhez juthatunk el ezáltal.

Ehhez nem kell mást tenni, mint hogy a GYIK oldalakon „felülírjuk” a hamis, vagy témában nem releváns válaszokat a saját, természetesen minőségi válaszainkkal és belövünk alá egy, a saját oldalunkra vezető linket. Ugyanitt a téves, hibás tartalmat közlőket is meg lehet keresni és felajánlani számukra a releváns tartalommal bíró cikkeket.

Ha csak ilyen egyszerű volna a linképítés, nagy valószínűséggel mindenki ezt csinálná, és ennyiben ki is merülne a folyamat. Ez a módszer azonban túl azon, hogy időrabló, rendkívül demoralizáló is egyben. Nagyon kevesen válaszolnak a megkeresésekre és az oldalak értékéhez képest túl nagy összeget kérnek cserébe az általuk PR-cikként aposztrofált tartalomért.

 

Takarítás felsőfokon

A fogyasztó szempontjából a pontatlan válaszok mellett a 404-es oldalbetöltési hiba a leggyakoribb és egyben a legbosszantóbb is. Egy tartalomépítő számára azonban akár kincsesbánya is lehet ezek eltakarítása, még inkább felhasználása. Míg az olvasó azonnal átkattint, a profi tartalmak előállításában utazó megteheti, hogy utánanéz annak, él-e még az oldal. Ha él, akkor e-mailben fel lehet keresni, és a hiányzó/nem elérhető tartalom helyére egy értékes cikket, egyéb tartalmat beajánlani a saját webhelyünkről, vagy eleve az oldalra szánt tartalom elkészítését felajánlani.

A weboldal tulajdonosa feltehetően nemcsak értékelni fogja azt az időt, amelyet a meghibásodott link kutatására szántunk, de ha elfogadja az ajánlatot, a jövőben nagyobb valószínűséggel fog hozzánk fordulni releváns tartalomért. Főleg, ha se ideje, se energiája nincs a tartalomgyártásra.

 

 

Egyedi tartalom felkínálása

A webhelyünk számára készített szokásos tartalom mellett a linképítésre szánt egyedi, hasznos és tisztességes tartalom folyamatos forgalmat és közvetve értékesítést, valamint visszatérő vásárlóközönséget generál, feltéve, ha tartjuk magunkat a tartalomkészítés és a keresőoptimalizálás lépéseihez.

 

Milyen tartalmak alkalmasak linképítés céljára?

Vendégposztok, interjúk

A vendégblogolás az egyik leghatékonyabb módszer a linképítésre.

A bejegyzés eredményeként releváns backlinket kapunk a weboldalunkra, a másik fél pedig ingyenes tartalmat kap, amellyel új látogatókat vonz a weboldalára. A linkeken kívül további haszna, az adott iparágon belül a szakértői státusz építése és megerősítése. Az iparági szakértőkkel készült interjúk szintén erősítik ezt a státuszt.

Buying guide, azaz a vásárlási útmutató készítése

Az interneten tényleg szinte mindent megtalálunk. A bőség zavara azonban sok esetben hátráltatja a megalapozott döntést, és impulzusvásárlásba hajszolja a fogyasztót. Hosszú távon ez senkinek nem jó.

Az olvasók kedvelik az olyan vásárlási és egyéb útmutatókat, amiben részletes leírást kapnak arról, hogy egy-egy márka, termék, szolgáltatás:

  • pontosan mit takar,
  • miből áll, mik az összetevők,
  • mennyibe kerül,
  • milyen előnyökkel szolgál a számukra,
  • hogyan kell telepíteni, használni, elkészíteni,
  • hogyan kell karbantartani, tisztítani, cserélni,
  • milyen tévhitek övezik, és mi a valóság,
  • milyen hozzáadott értékkel szolgál.

Ezek az útmutatók amellett, hogy valóban hasznos információkat adnak és támogatják a felelősségteljes döntést és vásárlást, tökéletes lehetőséget nyújtanak a backlinkek elhelyezésére.

Esettanulmányok és ajánlások biztosítása

A B2B vállalkozások számára az esettanulmányok közzététele az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy tisztességes, minőségi oldalakról származó linkeket és forgalmat irányítsanak az oldalukra.

Ha jó a kapcsolatunk egy weboldallal, nem kell megelégedni a cikkekkel. Forduljunk hozzájuk információért és ajánljuk fel esettanulmányok elkészítését. A megjelenésen túl az esettanulmányt vissza tudja forgatni a marketingjébe hírlevél formájában is, ennek köszönhetően még többet tud kivenni az együttműködő partner egyetlen tartalomból.

Ez neki is jó, nekünk is jó, a vásárlónak még jobb, az internet pedig egy újabb, releváns és értékadó tartalommal bővül.

Ez pedig mindenkinek jó.

Hasonlóképpen, ha a partner elégedett a szolgáltatásunkkal, kérhetünk tőle ajánlást, amit mindkét webhelyen feltüntethetünk. Ennek egyik gyakorlati haszna, hogy mind a keresőmotor, mind az olvasó számára bizonyítja, hogy a weboldalunk és szolgáltatásunk valós. Ez a fajta linképítési metódus igen lassú, de releváns az általunk nyújtott szolgáltatás közösségi megítélése szempontjából. A tudatos vásárlók ugyanis kutatást végeznek és nemcsak a gyártókat, forgalmazókat térképezik fel, de a beszállítóikat is, amibe a marketing/tartalomszolgáltató ugyanúgy beletartozik, mint a csomagátvételi pont, vagy akár az átutaláshoz hátteret biztosító bank.

Infografika

Az infografika csodálatosan egyszerű és egyben alacsony költségvetésű linképítési stratégia. Az emberek ugyanis szeretik a könnyen emészthető tartalmakat, ezek közül is a vizuális tartalmakat.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a videó vagy a kép terel-e nagyobb forgalmat egy adott webhelyre; ennek a cikknek nem témája teljes mélységében értékelni és elemezni ezt a kérdést.

Az viszont tény, hogy a statikus vizuális tartalom, tehát az infografika segítségével gyorsan és hatékonyan rövid idő alatt nagy mennyiségű információt képes befogadni a célközönség. Ez az oka annak, hogy az infografika, mint linképítési stratégia abszolút bevetésre kész szuperfegyver.

Mivel az elkészítése némileg időigényesebb, ezért sokan egyáltalán nem foglalkoznak vele. Ha viszont mi felajánljuk, hogy elkészítjük a kiszemelt weboldallal kompatibilis infografikát, ami a leendő partnerünknek legfeljebb néhány, a saját weboldalunkra mutató backlink elhelyezésébe kerül, biztos, hogy nyert ügyünk lesz.

Az infografika értékes, egyedi tartalom, ami:

  • erősíti a szakértői státuszt,
  • hasznos az olvasó/fogyasztó/vásárló számára,
  • a precíz forráskutatásra alapozott, közérthető infografika örökzöld tartalommá válhat, amit az iparág/szakma más képviselői szintén behivatkoznak.

Ezzel a módszerrel tehát nemcsak saját magunknak, de a partnernek is megalapozhatjuk a backlink bázisát. Ha pedig a partner nem él ezzel a lehetőséggel, mi magunk ajánlhatjuk fel azt, az iparági képviselőknek, újabb releváns linkhelyeket szerezve ezáltal magunknak.

Együttműködés más tartalomkészítőkkel

Együttműködő partnerként bevonhatunk a linképítési stratégiánkba más, szintén tartalomkészítéssel foglalkozó cégeket. Ez persze elég rizikós, mivel fennáll a veszélye annak, hogy elszipkázzák az ügyfeleinket. Ugyanakkor a kölcsönösen hasznos – és tisztességes! - együttműködés szélesíti a célközönséget mindkét fél számára, az ötlet- és tudástár is bővül általa.

Ha mindkét csapat részt vesz egyazon megbízó termékének létrehozásában, piacra dobásában, az növeli a márka ismertségét, beágyazódását, a kampány sikerét. A backlinkek pedig ezidő alatt láthatatlanul bedolgozódnak, és forgalmat terelnek mindkét oldalra.

Az együttműködéshez meg kell találni azokat a pontokat, ahol a két csapat erősítheti egymást. Például a tartalomírás és a podcast vagy vlog készítés jól kiegészíti egymást a kampány során, így több közösségi platformon jelenhetünk meg általa és eljuthatunk olyan célközönséghez is, ahova a saját főirányunk nem visz el.

Például a gamerközösségben nagyobb sikert érhetünk el élőzéssel, mint cornerstone cikkek írásával, de ha a saját apparátusunkat csak anyagi ráfordítással tudnánk bővíteni, egyszerűbb együttműködésre ösztönözni egy vlogolásban, podcast készítésben jártasabb tartalomgyártót.

A linképítés hozzáadott értéke

A Google alapvetően nem támogatja érdemben a linképítést. A keresőóriás szempontjából az értékes tartalomnak elegendőnek kell lennie. A gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a linképítés, mint tudatos stratégia alkalmazásával hatékonyabb tartalommarketinget folytathatunk. A linképítés azonban nemcsak a saját hasznunkra szolgál, de minden piaci szegmensnek óriási szívességet teszünk általa, hiszen javítja az internet „kínálatának” minőségét.

Volt idő, amikor a kontármunkát elég brutális módszerekkel büntették. Ha nem ment volna ki a „divatból”, akkor elég nagy eséllyel minden piaci szegmensben levágott kezű emberekkel találkoznánk. Később már nem voltak ennyire kíméletlenek az ítészek, ugyanakkor a céhekből való kizárással és a gyártói/kereskedelmi jog megvonásával járt, ha valakit árdrágításon és/vagy kontármunkán kaptak.

Hogy mennyire volt célravezető ez a tendencia, nem tisztünk megítélni, ugyanakkor, mint a marketingben dolgozó szakemberek, és mint fogyasztók egyaránt tisztán látjuk, hogy az internet enyhe kifejezéssel élve, tartalmilag erősen híg.

Nemcsak a silány és/vagy tisztességtelenül alulárazott portéka okozza a galibát. Sok esetben a megalapozatlan, légből kapott információk, konteók, rosszindulatú értékelések okozzák a legnagyobb problémát, ami rövid és hosszú távon is iszonyatos károkat okoz mind a gyártóknak, mind a kereskedőnek, és természetesen a fogyasztóknak szintén. A reklám, értékesítés és marketing területén dolgozók szenvedik el leginkább a bizalomvesztést. Akkor is egy kalap alá veszik őket a silány tartalmat gyártókkal és közlőkkel, ha ők maguk minden körülmények között a maximumon teljesítenek.

A tartalomgyártás, a metaszintű optimalizálás és a linképítés együttesen azonban képes kifogástalan minőséget tenni az internet virtuális asztalára, közvetve pedig a vásárlók kosarába.

És ebben mind érdekeltek vagyunk.

  • Szerző: Tóth-Czere Péter

    Tartalommarketing és SEO szakértő

    www.thecoffeebreak.hu

    Tartalommarketing és SEO szakértő, a CoffeeBreak Consulting digitális marketing ügynökség és szakmai blog alapítója, ahol a marketing stratégiák kialakítása és megvalósítása mellett business és productivity tréningeket is tart. Elsődleges szakterületei a tartalommarketing, keresőoptimalizálás, közösségi média management és a growth hacking. Számos ügyfele volt hazai és nemzetközi közép- és nagyvállalati szegmensekből, kiemelten foglalkozik eCommerce oldalak tervezésével, illetve teljes körű marketingjükkel. Szabadidejében pedig a KV Szünet Podcast adásait bővíti.

Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). Az űrlap elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta az Adatvédelmi szabályzatot.

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvasd el az egészet
Kiemelt cikkek