TikTok kalauz kezdőknek – milyen lehetőségek vannak benne?

Frissítve: 2020-11-25
Tiktok mi az
Magyarországon egyelőre még nem érte el a tetőpontját a TikTok-őrület – legalábbis a vállalkozások körében. Kevesen ismerik ezt a közösségi oldalt, ami főleg annak tudható be, hogy a célközönség is elég fiatal. De ez nem jelenti azt, hogy TikTokon nincsenek a vállalkozások számára is hasznosítható marketinglehetőségek.
Publikálj cikkeket ma
Regisztrálj ingyenesen!

Tartalomjegyzék

TikTok. Talán keresve sem találnánk olyan közösségi média csatornát, aminek a neve ugyan ismerősen csenghet azoknak is, akik nem aktív felhasználói a platformnak, de ha rákérdeznénk, már nem tudnák megmondani, hogy eszik-e vagy isszák. Éppen ezért nézzük először a legfontosabb tudnivalókat róla.

Egy kis TikTok történelem

Ha jobban a dolgok mélyére ásunk, akkor látni fogjuk, hogy a TikTok[1] Kínából indult világhódító útjára még 2016 szeptemberében. A helyiek számára Douyin néven ismert alkalmazás akkor tett szert nemzetközi ismertségre, amikor 2017-ben először a nemzetközi normák szerint, TikTok néven megjelent a piacon, majd később összeolvadt a Music.ly zenei alkalmazással.

(Nem annyira Fun fact: Kínában továbbra is az azonos szerverrel futtatott Douyin-t érik el a helyi felhasználók, mert az megfelel a szigorú kínai cenzúratörvényeknek. Ennek ellenére, a TikTok bár azonos szerverre épül, más hálózatokat - rendszereket használ a nemzetközi felhasználók esetében.)

Ismerd meg a TikTok közönséget

Nagyságát tekintve azt mondhatjuk, hogy a több mint 800 milliós[2] aktív felhasználói táborát tekintve nagyobb, mint a Twitter és a Pinterest. Ehhez tegyük még hozzá azt is, hogy a letöltések számát nézve abszolút rekordtartó a maga 1,65 milliárdos letöltési számával és napi 1 milliárdos videómegtekintésével. Emellett a platform több mint 155 országban és 39 nyelven érhető el.

Ami a magyar számokat illeti: a NuHeadz Talent Management kutatása[3] alapján a magyar felhasználók 76%-a 11-18 év közötti, míg közel 20%-uk a 18-24 év közötti korosztályt képviselik. Lakóhely alapján főként a fővárosi fiatalok körében népszerű az app, de a vidéki városokban is akadnak szép számmal felhasználók. 32%-uk 30 perc – 1 óra közötti időt, 37%-uk pedig maximum 30 percet tölt el a felületen napi szinten. Ráadásul a 18 év alatti fiatalok körében már a tv műsorok elérésével vetekszik 1-1 TikTok videós tartalom nézettsége.

A fentieken kívül, miért ez az egyik legnépszerűbb applikáció?

Mert leginkább a fiatalok igényeire koncentrál: a TikTokerek rövid – általában 15 másodperces – videókat készítenek magával az alkalmazással vagy a mobiljukról töltik fel őket. Ezeket egyébként különböző szűrőkkel, effektekkel és zenékkel szerkesztenek megtekinthető állapotba.

Emellett különböző kihívásokat indíthatnak útjára, így interaktívvá teszik a platform használatát, ösztönzik a tartalommegosztást. Ott van példának okáért az #InMyFeelingsChallange, amit az Instagramon 1,7 millióan végeztek el, míg TikTokon már az 5 milliót is túllépte a kihívást teljesítő felhasználók száma.

Fontos része a TikToknak a zene is, hiszen a Music.ly miatt a zenés videók is nagy népszerűségnek örvendenek. Ezen kívül a tartalomkészítők egyedi és népszerű hashtagekkel látják el a kontentjeiket, így könnyítik meg a tartalmuk felfedezését azoknak a felhasználóknak is, akik még nem követik őket.

Ha ennyire jó a TikTok, miért nem fedezte fel több marketinges?

Láthatod, hogy egy dinamikusan fejlődő közösségi média csatornáról beszélünk, ezért joggal kérdezheted, hogy akkor miért nem használja több vállalkozás a terméke vagy szolgáltatása népszerűsítésére?

Ennek több oka is lehet.

A demográfia

A probléma gyökere egyrészről a felhasználói tábor demográfiájában keresendő. Az amerikai felhasználók 41%-a 16 és 24 év közöttiek, de globálisan nézve is azt mondhatjuk, hogy 26%-uk 18-24 év közötti, fentebb pedig már olvashattad a magyar adatokat is. Ez a korosztály jellemzően nem az, akikre a fizetőképes kereslet meghatározása során gondolnánk, hiszen többségében közép- vagy épp felsőfokú tanulmányaikat végzik.

Azonban így csak a rövid távon gondolkodók terveznek. Kimondva vagy kimondatlanul, de a jövő vásárlói azok a Z-generációs felhasználók lesznek, akiket most magukra hagysz TikTokon. Amennyiben hosszú távon építenéd a márkádat, érdemes lenne már most elkezdeni velük a kapcsolatépítést.

Így nemcsak versenyelőnyre teszel szert a versenytársaidhoz képest, de már egészen korán a márkád elkötelezett hívévé varázsolhatod őket. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy érdekes, vicces és értékes tartalmakkal látod el őket.

Generációs különbségek

A probléma másfelől az ismeretlentől való félelem és a videós kontent tartalmaktól való idegenkedésben nyilvánul meg. Bizonyos szempontból ez is visszavezethető generációs különbségekre, hiszen a marketingesek és vállalatvezetők jellemzően még az X-, illetve az Y-generáció tagjai.

Utóbbiak már valamennyire nyitottak a technikai újításokra, de jellemzően nem ismerkednek annyira készségszinten az új közösségi csatornákkal és digitális újításokkal, mint a Z-generációsok. Az idősebb korosztály tagjai számára pedig végképp ismeretlen ez a terep, így nem is látják meg a benne rejlő lehetőségeket, ezért nem is nyitottak az új social media csatorna felé.

Bizonytalan volt a TikTok sorsa

Harmadrészről nagy volt a bizonytalanság TikTok sorsát illetően is, hiszen november elejéig nagyon úgy állt a helyzet, hogy a TikTok letöltését és használatát meg fogják tiltani az USA egész területén. A konfliktus az amerikai felhasználók adatvédelme miatt alakult ki a platform és az amerikai kormány között.

Az amerikaiak ugyanis attól tartottak, hogy a nem megfelelő adatvédelmi szabályozás és a közös szerverhasználat miatt az amerikai felhasználók adatait a platform továbbítja a kínai hatóságok részére, bár bizonyítékot erre nem szolgáltattak.

Emiatt a Trump vezette kormány azt javasolta, hogy adják el az amerikai Wallmart és Oracle vállalatcsoportoknak, de az üzlet a határidőig nem történt meg. Viszont az amerikai Kereskedelmi Minisztérium a legújabb hírek szerint[4] – egyelőre – elnapolta a tiltást.

Bullying

Negyedrészt ott van még a bullying kérdése is. Mivel ez jellemzően a fiatalok terepe, sajnos elkerülhetetlenné vált, hogy a szexuális zaklatások és a bullying is megjelenjen a platformon. Ez rengeteg márkát tartott vissza attól, hogy regisztráljon TikTokra.

Azonban azt mindenképpen vedd figyelembe – a valós probléma kisebbítésének szándéka nélkül –, hogy ilyen esetek sajnos más közösségi média platformon is előfordulhatnak. Ez nem csak a TikTok kiváltsága.

A TikTok és a marketing lehetőségek

Saját csatorna = kreatív márkaépítés

A legjobban természetesen akkor jársz, ha a Facebook, Instagram, Snapchat vagy más közösségi oldalhoz hasonlóan, a TikTokon is pro fiókot – az analitika miatt –  és saját csatornát regisztrálsz a vállalkozásod számára. Utána már kezdődhet is a móka.

Oszd meg a márkádhoz vagy a termékedhez/szolgáltatásodhoz kapcsolódó tartalmakat. Például egy ruházati vagy szépségápolási terméket, valamilyen főzős videót, életképeket a színházból, vagy akár egy divatbemutatóra / filmbemutatóra való készülést. Ha már olyan márkák fent vannak a TikTokon, mint az Universal Pictures, a Guess, az Yves Rocher, a Clean & Clear vagy a Denim, akkor te is biztosan tudsz szólni a közönségedhez.

Kihívások elfogadva

A fiatal célközönség rendkívül nyitott a jópofa challengekre, amik újfajta ingerként hatnak rájuk, ráadásul a kihívások teljesítésével erősödik bennük a közösséghez tartozás érzése. Ezeket egyedi #hashtag használattal indíthatod útjára.

User Generated Content

A felhasználók által generált tartalom az egyik legértékesebb ütőkártya a kezedben. Ezek olyan organikus elérések, amikért egy fillért sem kellett fizetned. A márkádat a TikTokon (is) a hozzá köthető megjelölésekkel és hashtagekkel közreadott követői videókkal népszerűsítheted. Az Universal Pictures például már több mint 19 000 UGC-vel[5] rendelkezik a platformon.

Tartalomduplikálás

A felhasználói szokásokat elemezve feltűnt még egy fontos dolog: a TikTokerek jellemzően Instagramot is használnak a TikTok mellett. Megfigyelhető, hogy az itt megosztott challange tartalmakat vagy egy rendkívül erős márkavideót akár más social media felületen, elsősorban az Instagramon is megosztanak. Ezzel a te márkád is még több felhasználót érhet el.

Influencer marketing

Elmondható, hogy a TikTok remek terep az influencermarketing kampányaid lefolytatásának. Igaz, ehhez szükséged van arra, hogy ismerd a célközönséged és az érdeklődésüknek megfelelő influencert válassz. Maxold ki a TikTok adta lehetőségeket: influencer marketing + challenge + egyedi hashtag. Szezonális kampányokhoz, termék- illetve szolgáltatásbevezetéshez tökéletes párosítás.

TikTok Ads

Hogy a TikTokot idézzük: „Don’t make ads. Make TikToks.” A jó tanács ellenére azért már elérhető a TikTok Ads is, ahol a kiválasztott célközönségednek hirdethetsz videós vagy más képi tartalommal, adott célok (például az online vásárlások növelése, a forgalom weboldaladra terelése) és előre meghatározott hirdetési keret alapján.

Ahogy látod, a TikTok az egyik legdinamikusabban fejlődő közösségi applikáció, amivel egyelőre főként a fiatalabb célközönséget szólíthatod meg. (Bár vannak már arra mutató jelek, hogy a 25 év fölöttiek is lassan-lassan kezdik felfedezni magadnak ezt a játszóteret.)

Éppen ezért, ha van olyan terméked vagy szolgáltatásod, ami számukra is érdekes lehet, tegyél egy próbát a platformmal. De ahogy fentebb is írtam: akár a jövőbeli ügyfeleid „nevelését” is elkezdheted.

 
[1] Fanbooster by traject; Anna Dievendorf: TikTok Marketing: What Is TikTok And How Can You Market On It? - https://fanbooster.com/blog/tiktok-marketing/
[2] Omnicore; TikTok by the Numbers: Stats, Demographics & Fun Facts - https://www.omnicoreagency.com/tiktok-statistics/
[3] NuHeadz Talent Management; Magyar TikTok-kutatás 2020 // Kik használják itthon a TikTok-ot? - http://nuheadzmanagement.com/tiktok/
[4] BBC.com; TikTok lives to see another day in US - https://www.bbc.com/news/technology-54926759
[5] TikTok for Business; Inspirations – Universal Pictures: https://www.tiktok.com/business/en/inspiration/8
  • Szerző: Kovács Noémi

    kreativkontroll.hu

    Magyarország egyik vezető tartalomfejlesztő és tartalommarketing ügynöksége, a Kreatív Kontroll senior copywritere. Otthonosan mozog a tartalommarketingben és minden olyan szövegben, ami ehhez a területhez kapcsolható. Számtalan blog, szakmai cikk, hírlevél-sorozat, weboldal szöveg és közösségi média poszt került ki a klaviatúrájából, amit később hazai közép- és nagyvállalatok hasznosítottak. Portfóliója legalább olyan változatos, mint a Kreatív Kontroll szolgáltatási palettája.

Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). Az űrlap elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta az Adatvédelmi szabályzatot.

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvasd el az egészet
Kiemelt cikkek