3 kihagyhatatlan marketing stratégia elem, amire minden induló cégnek szüksége van

A marketing stratégia fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A hazai és a külföldi marketing szakma is elég erősen kommunikál jelentőségéről, ennek ellenére a legtöbb induló vállalkozás, vagy cég még mindig nem rendelkezik kialakított stratégiával, sőt, még üzleti tervvel sem!
Publikálj cikkeket a WhitePress-szel
Regisztrálj ingyen

Sok megkeresést kapunk cégektől, amikben leírják hirdetési elképzeléseiket, és eredménybeli elvárásaikat, de amikor feltesszük nekik a kérdést, hogy kinek szeretnének pontosan eladni, és miben erősebbek, mint a konkurencia, akkor erre már nagyon kevesen tudnak válaszolni.

Miért fontos, hogy lézerpontosan ismerd a piacodat?

Egy vállalkozás hosszútávon csak akkor lehet sikeres, ha termékeivel, vagy szolgáltatásaival egy meglévő problémára nyújt megoldást. Ám a legtöbb esetben azzal a jelenséggel találkozunk, hogy valakinek van egy ötlete, amire utólag próbál meg felvevőközönséget találni, és a piacot szeretné alakítani a termékhez, nem pedig fordítva, ami a leggyakoribb oka startup vállalkozások sikertelenségének.

Ezért kell minden ötlet megvalósítását egy alapos piackutatással, és validálással kezdeni, mert így el lehet kerülni a több millió forintos veszteséget, amit egy vállalkozó elszenvedhet egy-egy rossz koncepció elhamarkodott kivitelezésével.

Mit tartalmaz egy marketing stratégia?

A marketing stratégia nem összekeverendő a marketing tervvel. Míg a marketing terv részletesen kifejti a célok eléréséhez szükséges marketing megoldásokat, mint például a Facebook hirdetés, Google Ads hirdetés, e-mail marketing kampányok stb., addig a marketing stratégia tartalmazza magát a piacelemzést, a vállalkozás SWOT analízisét, a potenciális célközönség meghatározását, valamint a kitűzött célokat is.

A marketing stratégia magában foglalja a marketing tervet, ami pontosan kibontja, hogy az elemzések eredménye függvényében a felállított célokat milyen módszerekkel, ütemezéssel és költségvetéssel lehet elérni előreláthatólag.

A marketing stratégia 3 kihagyhatatlan eleme

1. Célközönség felmérés

Miért írtam célközönség felmérést célközönség elemzés helyett? Azért, mert egy induló cégnek még nem áll módjában elemezgetni a vásárlókat, hiszen még nem rendelkeznek velük :). A marketing stratégiának ebben a szegmensében a cél az, hogy a piackutatás és a további online kutatások eredményére támaszkodva meghatározzunk egy olyan réteget, akik potenciálisan érdeklődnek majd a termék vagy szolgáltatás iránt, megoldást nyújt problémájukra a termék, és elegendő szabad pénzügyi forrással rendelkeznek annak kifizetésére.

Itt ki kell térni a következő tényezőkre:

  • Demográfia
  • Geográfia
  • Pszichológia
  • Online és Offline viselkedés

Majd ezek alapján létre kell hozni az ideális vásárló(k) leírását.

Nagyon fontos, hogy a marketing stratégiában megállapított tények nincsennek kőbe vésve. Könnyen lehet, hogy kiderül az elsődlegesen potenciális közönségnek hitt rétegről, hogy nem annyira fontos nekik a problémájuk megoldása, míg egy kicsit másabb közönségnek már annál inkább. Természetesen a stratégia megalkotásakor a kezünkben lévő megoldásokkal és az elérhető adatokból a legvalószínűbb következtetéseket vonjuk le, de ezt nem szabad túlságosan erőltetni, ha a kivitelezés során a számok mást mutatnak. A célközönség felmérésnek mégis azért van létjogosultsága, mert ha egy megadott irányba nem indulunk el, akkor sosem fog kiderülni, hogy melyik a helyes.

3. Konkurens elemzés

Hihetetlenül fontos, mégis rengetegen megfeledkeznek róla. A legtöbb piac már telített, szinte lehetetlen, de mindenesetre nagyon nehéz, olyan réspiacot találni, ahol még egy cég sem vetette meg a lábát.

Az üzleti siker egyik elkerülhetetlen hozzávalója az, hogy ki kell tűnni a konkurensek közül valamivel, ami megragadja a vásárlók figyelmét, így a Te cégedet választja a többi helyett. De honnan tudod, hogy mivel tudsz többet adni, mint a versenytársaid, ha nem ismered őket? Megmondom! Sehonnan…

Elemzéseid során meg kell találnod a konkurensek gyengepontját, vagy hiányosságait és azokból ötletet és inspirációt merítve a saját megoldásod felé terelve az érdeklődőket.

Mi van akkor, ha szinte ugyanazt a terméket áruljátok? Íme néhány ötlet, ami mentén ilyen esetben gondolkodhatsz:

  • Vannak-e olyan előnyei a terméknek, amiket a konkurensed NEM hangsúlyoz?
  • Biztosít-e garanciát?
  • Jelen van-e a közösségi oldalakon?
  • Ad-e extra értéket a vásárlóknak, vagy kizárólag a vásárlás megtörténésére fókuszál?
  • Figyel-e a SEO-ra?
  • Futtat-e hirdetéseket?
  • Készít-e videókat?
  • Érthetően fogalmazza meg, hogy mire jó a termék?
  • Milyen stílusban kommunikál az ügyfeleivel?

Ez csak néhány ötlet arra, hogy mennyi lehetőséged van kitűnni a többiek közül.

4. USP és az előnyök megfogalmazása

Ha igazán erős kommunikációt szeretnél kialakítani a közönségeddel, akkor nem magadról és a termékedről kell beszélned, hanem róluk, az ő problémájukról, és arról, hogy milyen előnyeik származnak abból, ha megvásárolják termékedet/szolgáltatásodat.

A USP (Unique Selling Proposition) arra való, hogy egy mondatban megfogalmazd, hogy mit, és kinek nyújtasz cégeddel, és azt hogyan csinálod jobban, mint bárki más.

De hogyan fogalmazd meg ezt a mondatot?

Listázd ki, hogy mit értékesítesz, és mindegyikhez írd oda, hogy ez milyen változást vált ki a potenciális vásárlók életében. Például, ha kertészeted van, akkor nem növényeket árulsz, hanem a lehetőséget, hogy vásárlóidnak is lélegzetelállító kertje legyen. Vagy ha hírlevélküldő szoftvert fejlesztesz, akkor nem azt kell eladnod nekik, hanem a megoldást arra, hogy egyszerűbben, és kreatívabban kommunikálhassanak a saját érdeklődőikkel.

Ha már jobban átlátod ezeket, akkor sokkal könnyeben fogod tudni megfogalmazni a saját USP-det.

Összefoglalás

Mindent összevetve, a marketing stratégia egy nélkülözhetetlen eleme egy cégnek, amit ideális esetben az indulás első fázisaiban kell kialakítani. Ez a dokumentum segíti a cégek hosszútávú sikerét, és egy biztonságos referencia pontot ad nehéz döntések esetén, vagy akkor, ha elkanyarodnak a céltól. A marketing stratégia az, ami megadja azokat az irányvonalakat, amik mentén érdemes a cég online jelenlétét és a célközönséggel kialakított kommunikációt kialakítani, ezzel kitörve a sablonos versenytársak közül.

Szerző:
Szabó Nikoletta
Rocketing

Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.

A személyes adatok kezelője a WhitePress Kft. székhelye: 2161 Csomád, Verebeshegy u. 11, Magyarország.
A WhitePress Kft. marketing célja tartalmazza a Tudásbázison közzétett, a tartalommal kapcsolatos konferenciákról és képzésekről szóló kereskedelmi információkat.

Személyes adatainak feldolgozásának jogalapja az adminisztrátor és partnerei által kitűzött legitim cél (a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja.

 A felhasználóknak a következő jogok vannak: joguk kérni adataikhoz való hozzáférést, azok helyesbítésének jogát, az adatok törlésének jogát, a feldolgozás korlátozásának és az adatok továbbításának jogát. A személyes adatainak - ideértve a jogait is - kezelésével kapcsolatos további információt az adatvédelmi irányelveinkben talál.

Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

A személyes adatok kezelője a WhitePress Kft. székhelye: 2161 Csomád, Verebeshegy u. 11, Magyarország.
A WhitePress Kft. marketing célja tartalmazza a Tudásbázison közzétett, a tartalommal kapcsolatos konferenciákról és képzésekről szóló kereskedelmi információkat.

Személyes adatainak feldolgozásának jogalapja az adminisztrátor és partnerei által kitűzött legitim cél (a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja.

 A felhasználóknak a következő jogok vannak: joguk kérni adataikhoz való hozzáférést, azok helyesbítésének jogát, az adatok törlésének jogát, a feldolgozás korlátozásának és az adatok továbbításának jogát. A személyes adatainak - ideértve a jogait is - kezelésével kapcsolatos további információt az adatvédelmi irányelveinkben talál.

Czytaj całość
Kiemelt cikkek