Tíz tipp a bloggerekkel való hatékony együttműködések kialakítására

Sok cég hosszú ideig lenézte és mellőzte a blogszférát. A marketing részlegek tartottak attól, hogy ugyan befolyásos, de kiszámíthatatlan szerzőkkel dolgozzanak, akik akkoriban még nehezen voltak lekövethetők. De a bloggerek keményen dolgoztak azért, hogy elnyerjék a bizalmat és bebizonyították, hogy az általuk alkotott tartalmak felveszik a versenyt a hagyományos médiumokéval. Profi üzleti partnerek lettek és minden marketing kampány fontos elemei. Annak érdekében, hogy az együttműködés mindkét fél számára jól sikerüljön, érdemes figyelembe venned pár dolgot.
Publikálj cikkeket a WhitePress-szel
Regisztrálj ingyen

A PR-rel és marketinggel foglalkozók jól tudják, hogy a blogok új hirdetési és promóciós lehetőségeket teremtenek. A bloggerek kiváló partnerek lehetnek a márkaimázs fejlesztésében a történetmesélésen keresztül. Ráadásul nem kell olyan objektívnek lenniük, mint az újságíróknak (hiszen részben a véleményük teszi őket vonzóvá a követőik számára), bár azért fontos, hogy jó kritikusok legyenek.

 

A bloggerekkel való munka nem egyszerű és átgondolt, okosan tervezett stratégiára van hozzá szükség. Viszont gyorsan behozza a profitot. A bloggerek, akik cégekkel dolgoznak, sokkal többet tudnak tenni annál, minthogy pusztán szórakoztatják a közönségüket, és hihetetlenül kreatívak tudnak lenni, ha promócióról van szó. A blogjuk éppen azt a közönséget célozza meg, amelyet te is keresel. Egy jól kialakított kampány, mely a blogokat is felhasználja, sokkal hatásosabb lehet, mint egy drága imázsépítő marketingaktivitás. Az olvasók boldogan ismernek meg márkákat, melyeket blogokon mutatnak be, a blogok tartalmának sokkal nagyobb a virális potenciálja és a közönség is aktívabb, valamint a bloggereknek nagyobb a hatása az olvasóik, nézőik hangulatára és érzéseire.

 

A bloggerekkel való kooperáció különbözik az újságírókkal vagy más médiumokkal való együttműködéstől. Másféle kapcsolatokra, módszerekre és más attitűdre van hozzá szükség. Egy rosszul kivitelezett, blogokra fókuszáló kampány szörnyű hatással lehet az imázsodra, ráadásul a felhasználók a blogger oldalán lesznek, ha esetleg konfliktusra kerül sor. Ezért összeállítottunk egy tíz szabályból álló listát, melynek elemeire ha odafigyelsz, az jó hatással lehet a márkádra:

1. Alkoss stratégiát

Mielőtt bármilyen együttműködésbe fogsz, készíts egy reális stratégiát, melyben a következők legyenek benne:

  • célok (főként minőségi jellegűek, bár a mennyiség is fontos),
  • mérték (mit ajánlasz fel és hogyan),
  • módszerek (például hogy hogyan, mivel végzed a figyelést),
  • mit kérsz cserébe,
  • ki lesz a felelős,
  • mi a budget.

 

A bloggernek meg kell értenie az üzenetet, amit kommunikálni szeretnél és tudnia kell, hogy pontosan mit kérsz tőle. Értened kell a blogszféra szabályait és egy világos, stabil együttműködést kell felajánlanod.

2. Válassz ki valakit a csapatodból vagy egy ügynökséget, aki mindezt irányítja

Ha kiválasztasz valakit, aki a kampányért felelős lesz, egy dologra figyelj - ez az aktivitás időigényes, valamint kiváló interperszonális készségeket és tapasztalatokat kíván meg. Ha hosszú távú kapcsolatot szeretnél kialakítani a márkád és a bloggerek között, annak a személynek, aki a kommunikációdat kezeli, jól kell ismernie a márkádat, a közösségi médiát, rendelkeznie kell az ehhez és a PR-hez szükséges készségekkel (és udvariassággal) és nagyon jól kell mindezekkel bánnia.

Egyes cégek az ügynökségeiket kérik meg erre a feladatra. Ez nem rossz ötlet, főként ha olyan kampányt tervezel, amelybe  sok blogot szeretnél bevonni. Az ügynökségek szolgáltatásai komplexek és az ott dolgozó szakértők a legtöbb helyzettel meg tudnak bírkózni, akár krízisekkel is. Másrészt a közvetítő szereplő nélküli, közvetlen kooperáció a blogger számára szimpatikusabb és személyesebb lehet.

3. Jól válaszd meg a bloggereidet

Ha te szeretnéd az együttműködéseket kezelni, végezz kutatást - nézd meg először, hogy az adott blogger milyen témában készít tartalmakat, majd azt, hogy milyen az elérése. Olvasd el, hogy megértsd a szerzőt (stílus és a tartalom), az olvasókat (kommentek, a szerző vonzereje számukra, a posztokra adott reakciók). Használj közösségimédia figyelő szoftvereket, mint amilyen például a SoTrender vagy a Brand24. Nézd meg a marketingcélú kutatások eredményeit (Hash.fm). Megnézheted a blogok aktuális ranglistáját is, de ne hagyd ki azokat a bloggereket, akik nem a lista legtetején vannak, mert nekik több idejük lehet rád és jobban igyekezhetnek, mint azok, akik nagyon népszerűek. Ki tudja, lehet, hogy a második körből származó bloggerrel való együttműködés mindkettőtök számára több bevételt és más pozitív hozadékokat teremthet.

4. Világosan határozd meg a szabályokat

Határozd meg az együttműködés szabályait. Milyen termékeket szeretnél oaadni? Milyen gyakorisággal? Milyen gyakran jelenjen meg a termék és milyen formában (játék, szöveg, aktivitás, fotók vagy videók, legyen összehasonlítás)? Hogyan legyenek hirdetve a termékek (Facebookon való megosztás, vagy Twitteren, Pinteresten, Youtube-on) és természetesen, hogy mindezért mennyit fizetsz.Ez a legutóbbi szempont az, amin sok cég nem tud felülkerekedni, mert úgy gondolják, hogy már önmagában a termék a fizetség. Ez igaz lehet, ha az alsóbb kategóriába tartozó bloggerekről vagy drága termékekről van szó (szórakoztaóelektronikai cikkek, utazások vagy autók). De a legtöbb esetben arra kell készülnöd, hogy fizetned kell a bloggernek. Az ismert és nagy elérésű bloggerek pénzt kapnak a munkájukért és ez jól is van így. A Hash.fm által végzett kutatás szerint a bloggerek 70%-a negatívan ítéli meg azokat a cégeket, amelyek díjazás nélkül keresnek együttműködő partnereket.

.


Forrás: A Hash.fm jelentése “A márkákkal való együttműködés a digitális influenszerek szemszögéből” címmel.

5. Ne kereskedőként gondolkozz

A különböző médiumokkal való együttműködés során az az elvárásod, hogy egy bizonyos összegért egy bizonyos elérést kapj. Ha bloggerekkel dolgozol, ezt a megközelítést elfelejtheted. Elvárhatsz egy minimális elérést, illetve ráfordított energiát (például meghatározhatod a posztok számát), de a bloggerek legnagyobb előnye az egyediségükben és a specifikus olvasó-, illetve nézőtáborukban rejlik.

A marketing kampányod tervezése során olyan szerzőket válassz ki, akiknek az elérése számodra elfogadható. Így el tudod kerülni, hogy nyomás alá helyezd a bloggert és nem kényszeríted arra, hogy kétes like- és megosztásgyűjtő praktikákat vessen be, melyek egyébként sem lennének valódi pozitív hatással a kampányodra.

Ne bombázd a bloggereket kész cikkekkel, termékleírásokkal, fotókkal és videókkal. Ne várd el, hogy az általad készített anyagokat használják. Önálló, egyedi kampányt alkoss. A bloggereket éppen azért szeretnéd foglalkoztatni, mert ők nem szokványos marketinget biztosítanak. Az Ariel kampányában például a cég foltos designer ruhákat küldött a kiválasztott bloggereknek, hozzájuk csomagolva egy-egy folteltávolítót. Hogy megtudják, mi az adott ruhadarab márkája, a bloggereknek ki kellett mosniuk azt. Ez a kampány nagyon sikeres volt és nagy figyelmet generált a közösségi- és a hagyományos médiában is.


Hogyan használd ki a bloggerekben rejlő potenciált? A Cloud 9 jégkrémkampánya is jó példa lehet. A levegőbe küldték őket.

 

6. Egyénileg kezeld őket, és légy a partnerük

Ne úgy kezeld a bloggereket, mintha csak egy lennének a sok közül, még akkor sem, ha sokkal dolgozol együtt. A megfelelő bánásmód hatására sokkal szívesebben fognak foglalkozni a termékeddel. A személyes kapcsolat építésére fordított energia meg fog látszani az együttműködés eredményességén.

Az egyéni kapcsolat nem azt jelenti, hogy minden bloggerrel haverkodnod kell, el kell menned a szülinapjukra és meg kell terhelned a közös munkát ilyesmikkel. Legyél személyes, de komoly. Ne nézd le őket, ne főnökösködj velük. Szoros, de professzionális kapcsolat, egészséges távolságtartással - ez a legjobb módja az együttműködésnek. A bloggerek ismerik a saját területüket és úgy viszonyulnak az alkotáshoz, mint egy igazi munkahelyhez, ennek megfelelően érdemes valódi üzleti kapcsolatot építeni velük.

7. Légy nyitott a bloggerek ötleteire

Sok cég még mindig fél attól, hogy a megszokottól, például a nyereményjátékoktól vagy a termékösszehasonlításoktól különböző dolgot csináljon, de néha látható pár bátor próbálkozás. Ilyenek például a márkanagykövet programok vagy a kifejezetten a bloggerek számára létrehozott események. Talán érdemes lehet a bloggerekre is hallgatni: hívd meg és kérd meg őket, hogy mondják el a véleményüket, adjanak hozzá a saját víziójukból a kampányhoz.

Az alábbi grafikon megmutatja, hogy az influenszer marketing ROI-ja épp olyan magas, illetve akár még magasabb is lehet, mint más marketingcsatornáké.

Forrás: https://www.bigcommerce.com/blog/influencer-marketing-statistics/#what-is-influencer-marketing

Ez azt bizonyítja, hogy a blogok vonzóbbak, mint a céges honlapok még akkor is, ha alacsonyabb a büdzsé és (általában) nem profi készíti őket. Érdemes bízni a bloggerekben, mert ők ismerik az olvasóikat, nézőiket leginkább és másként látják a termékedet, mint te és ha hagyod őket dolgozni, nagyobb bevonódást generálnak. A Hash.fm szerint csak a bloggerek 3%-a kér kész marketing anyagokat. A többségük úgy gondolja, hogy az a jó, ha vagy ők önállóan, vagy a márkával együttműködve készítik az anyagokat.

Forrás: Hash.fm: “A márkákkal való együttműködés a digitális influenszerek szemszögéből”.

8. Monitorozd

Ne várj a bloggerre, míg átküldi a jelentést. Te magad olvasd el a blogokat, mutasd, hogy te is érdekelt vagy a kampányban, kommentelj, ha tetszik valami vagy adj javaslatokat. Beszélj arról, ha szeretnéd a kampány irányvonalát megváltoztatni. Figyeld más bloggerek és a versenytársak aktivitásait is. Keress inspirációkat és ötleteket, jegyezd fel az új trendeket. Ha egy ügynökséggel dolgozol, kérj rendszeres jelentéseket - így gyorsan látni fogod, hogy hol kell valamit kiigazítani.

9. Oldd meg a problémákat

Készülj arra, hogy érkeznek majd negatív kommentek, kritikák, illetve felmerülhetnek hibák. Igyekezz gyorsan reagálni és ajánlj kielégítő megoldásokat. Lásd be a hibát, ha kell. Ne dugd a fejedet a homokba, ne kicsinyítsd le a problémát és ne becsméreld a bloggert. A közötted és a felhasználók között dúló háborút nem nyertheted meg, főként ha a hiba nyilvánvaló. Ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnod és nem kell csinálnod semmit, hiszen még a kudarcok is átfordíthatók győzelembe.

10. Légy meglepő

Ha kreativitást és jó ötleteket vársz a bloggertől, mutasd, hogy te is fantáziadús vagy. Adj többet a minimumnál, lepd meg a szerzőt valamilyen kedvességgel alkalomtól függetlenül is. Ha terméket küldesz tesztlésre, ügyelj a csomagolásra és készíts mellé valami egyedit és személyre szabottat. Ajánlj vaalmilyen ajándékot az olvasóknak is - különleges kedezményt, akciót, ingyenes terméket. Adj ötletet valamilyen különleges aktivitásra és generálj bevonódást a márkád körül. Ilyen módon nem csak anyagilag éri majd meg az együttműködés a blogger és számodra, hanem izgalmas és szórakoztató is lesz. Emlékezz arra, hogy a márka követe te vagy és a blogger megközelítése hatással lesz arra, hogy ő hogyan közelíti meg a termékedet.

A szerzőről: Justyna Fabianczyk - kutató és az érthető marketingkommunikáció platform alkotója. Segít “beszélő márkákat” építeni, melyek válaszolnak a vásárlók igényeire, inspirálják és akvitizálják őket. A Varsói Egyetem újságíró szakán végzett sajtó, kommunikáció és PR szakon. Szövegíróként, tanácsadóként és PR szakértőként dolgozik.

Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.

A személyes adatok kezelője a WhitePress Kft. székhelye: 2161 Csomád, Verebeshegy u. 11, Magyarország.
A WhitePress Kft. marketing célja tartalmazza a Tudásbázison közzétett, a tartalommal kapcsolatos konferenciákról és képzésekről szóló kereskedelmi információkat.

Személyes adatainak feldolgozásának jogalapja az adminisztrátor és partnerei által kitűzött legitim cél (a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja.

 A felhasználóknak a következő jogok vannak: joguk kérni adataikhoz való hozzáférést, azok helyesbítésének jogát, az adatok törlésének jogát, a feldolgozás korlátozásának és az adatok továbbításának jogát. A személyes adatainak - ideértve a jogait is - kezelésével kapcsolatos további információt az adatvédelmi irányelveinkben talál.

Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.

A személyes adatok kezelője a WhitePress Kft. székhelye: 2161 Csomád, Verebeshegy u. 11, Magyarország.
A WhitePress Kft. marketing célja tartalmazza a Tudásbázison közzétett, a tartalommal kapcsolatos konferenciákról és képzésekről szóló kereskedelmi információkat.

Személyes adatainak feldolgozásának jogalapja az adminisztrátor és partnerei által kitűzött legitim cél (a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja.

 A felhasználóknak a következő jogok vannak: joguk kérni adataikhoz való hozzáférést, azok helyesbítésének jogát, az adatok törlésének jogát, a feldolgozás korlátozásának és az adatok továbbításának jogát. A személyes adatainak - ideértve a jogait is - kezelésével kapcsolatos további információt az adatvédelmi irányelveinkben talál.

Czytaj całość
Kiemelt cikkek