30 sikeres nő a magyar marketingben

Frissítve: 2022-02-25
30 sikeres nő a magyar marketingben
A marketing világa még mindig inkább a férfiakról szól, annak ellenére, hogy az utóbbi években egyre nagyobb a nők aránya ebben a szegmensben. Az ismertségért és elismertségért általánosságban többet kell tenniük, pedig kiemelkedően fontos és értékes tagjai a szakmának. Nőnap alkalmából előttük tisztelgünk a szubjektív 30-as listánkkal.
Publikálj cikkeket ma
Regisztrálj ingyenesen!

A Marketing&Media magazin minden évben összeállítja toplistáját, amelyben a marketinges és kommunikációs szakembereket rangsorolja. Ezt vizsgálva látható, hogy növekszik a nők aránya a mezőnyben, ám még mindig nem éri el az ötven százalékot. Az első ilyen felsorolásban, 2008-ban tíz nő kapott helyet, ez a szám később volt, hogy hétre esett vissza, a legfrissebb kimutatásban viszont már huszonhárman szerepeltek. Látható, hogy a magyar nők egyre inkább meghódítják a marketing világát, nemcsak vezetői szinten, hanem más fontos pozíciókban is.

A marketing esetében fontos kiemelni, hogy a női specialisták ugyanolyan sikeresek, a kisebb arányukat egyszerűen az okozza, hogy kevesebben vannak. Ez a trend változni látszik, hiszen például a Magyar Public Relations Szövetség nemzetközi tanulmányokra hivatkozva tette közzé, hogy a PR-szakmában dolgozók kétharmada nő. Erre tart a marketing világa is. Ez a nemi kiegyenlítődés, az előítéletek eltűnése jót tesz a szakmának, hisz egyre átfogóbb látásmódok kerülhetnek előtérbe a stratégiák kialakításakor.

A nők szerepe a szakmában érthetően fontos. Jobb empatikus képességeiknek köszönhetően kiemelkedően teljesítenek a célpiac felé történő kommunikációban, ráadásul saját tapasztalataikra is építhetnek, amikor a célközönségben éppen a hölgyeket kell targetálni. A WhitePress tartalommarketing platformnál tudjuk ezt, ezért nőnap alkalmából összeállítottuk a saját 30-as listánkat, ahol csak és kizárólag a magyar marketingszakma női szakemberei szerepelnek. Ez egy szubjektív névsor, nem rangsoroltunk – a neveket az ábécé sorrendjében lehet böngészni.

Andorkó Alexandra

Online marketing specialistaShoprenter

Alexandra 2 éve erősíti a Shoprenter-t, Magyarország vezető bérelhető webáruház rendszerének marketing csapatát. A Shoprenternél céljuk, hogy különböző online marketing megoldásokkal segítsék a hazai webáruház tulajdonosokat a növekedésben. Főként a tartalommarketing áll közel hozzá, ezenbelül a cikkírás, az email- és a social media marketing. Emellett a rendezvényszervezés területén is tevékenykedik, részt vett Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényének, az Ecommerce Exponak a lebonyolításában.

 

Éva Bajtai

Bajtai Éva

Médiavezető - DotCreative

Kommunikáció és média szakon diplomázott újságírásból, rádiózásból és televíziózásból, majd ezek után multimédiából szerzett mesterdiplomát. Pozitív és célratörő személyisége révén több neves újságnál is dolgozott újságíróként. Folyékonyan beszél angolul és szlovákul, de a cseh, valamint a német nyelv sem idegen tőle. Hivatalos Google Ads-minősítéssel rendelkezik, és több képzésben részt vett már a stratégiai tervezést illetően. Számtalan pozícióban dolgozott a média szegmensein belül, többek közt médiatervezőként, digitális projektmenedzserként, valamint nemzetközi koordinátorként. Minden médiával kapcsolatos feladathoz nagy szakértelemmel áll, nem ismer lehetetlen kihívást a szakmán belül.

 

Éva Bajtai

Balog Helga

Ügyvezető igazgató- Reverb

Helga közgazdászként végzett, itthon és külföldön szerzett marketing MBA-t, majd ügynökségi és vállalati oldalon szerzett tapasztalatot. 2005 óta alapító tulajdonosa a Reverb Productions kommunikációs ügynökségnek, ahol a cégvezetés mellett elsősorban kommunikációs stratégiával és online marketinggel foglalkozik. A hazai és nemzetközi projektekben egyaránt részt vesz csapatával, a vállalati szektor mellett számtalan non-profit és kulturális projekten dolgozik.

 

Bardon-Gál Renáta

Alapító, Ügyvezető - Marketingempire

 

Renáta pályafutását 2013-ban egy győri PR kommunikációs ügynökségnél kezdte, majd rá nem sokra, 2015-ben megalapította saját marketing ügynökségét, a Marketing Empire-t, ahol kis- és középvállalkozások teljeskörű online és offline marketing folyamatait tartja egy kézben.A mellette álló szuper csapattal weboldalakat készít, Google Ads hirdetéseket és Facebook oldalakat menedzsel, illetve komplett kampányokat tervez és valósít meg. Személyes kedvence a szövegírás, amely a SEO-t is támogatja, miközben egyedi hangot képes nyújtani egy márkának, ezáltal pedig szerethetővé tenni azt. Meggyőződése, hogy a jó marketing értékteremtő, és az eladásösztönzés csak hab a jó kommunikáció tortáján.

 

Bende Katalin

Alapító, Designer - ZK Design

 

Kata grafikusként, majd közgazdászként végzett, amely után 6 éven át közigazgatási és vállalati oldalon szerzett gyakorlati tapasztalatot HR, illetve üzemeltetési területen. Szakmai továbbképzései során megszerezte a webdesigner, rendezvényszervező képesítést is, illetve a marketing és a keresőoptimalizálás területén folyamatosan fejlesztette tudását. 2016-tól saját vállalkozás, a ZK Design keretében foglalkozik honlapkészítéssel és keresőoptimalizálással, ezen kívül pedig a Pro/Business Consulting külső szakértőjeként nyújt tanácsadást a hazai modern vállalkozások számára üzleti céljaik elérése érdekében.

 

Czink Dóra

Alapító, Marketing szakértő - Marketingsziget

Dóra a szakmában eltöltött 10 év tapasztalatait alapul véve alapította meg a marketingszigetet, amellyel egyidőben egy régóta dédelgetett álmát is valóra váltotta. Szakterülete az agrármarketing, legfőbb célja pedig az agráriumban dolgozó vállalkozások marketingtevékenységeinek koordinálása. Számára ez nem csak munka, hanem küldetés is, ennek köszönhetően pedig számtalan előadást tartott már az agrárium dolgozóinak. Állandó megbízói között szerepel agrár startup, termelői szövetkezet, helyitermék piac, de IT, pályázatíró, munka- és tűzvédelemmel, foglalkozás-egészségüggyel, környezetvédelemmel, online tanfolyamok szervezésével, vállalkozásfejlesztéssel és csarnoképítéssel foglalkozó cég is.

 

Csábi Boróka

Alapító, Branding stratéga - Te vagy a brand

Boróka, a Te vagy a brand alapítója 2,5 éve tört be ötletével a marketingpiacra, és sikerült nagyon gyorsan megalapoznia a hírnevét. Jelenleg 10 szakértővel dolgozik ügynökségében, 7 fős előadói csapatával pedig már több mint 3000 vállalkozót és marketingest képeztek online marketingre és brandingre. Több száz márka online kommunikációja futott össze a kezeik között az elmúlt években. Ami kiemeli őket a hagyományos ügynökségek közül, hogy olyan hibrid együttműködési modellben dolgoznak az ügyfeleikkel, ahol az oktatást ötvözik a kivitelezéssel. Ügyfeleik ugyanis elvégzik a tanfolyamaikat is.

 

Csonka Nikoletta

Tulajdonos, Marketing menedzser - Marketing Professzorok Kft.

Nikoletta kezdetben újságírói, később marketing asszisztensi pozícióban dolgozott, majd 2013-ban került a Marketing Professzorok Kft. tagjai közé. A kezdeti asszisztensi pozíciót hamar felváltotta a marketing account menedzseri pozíció. Az ügyfelekkel való kommunikáció mellett a felállított marketing stratégia kivitelezését ma már senior marketing manager-ként, saját csapatával látja el – ahol elsődleges feladata a stratégiai munkálatok elvégzése és az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Pályafutása alatt számos webáruház, étterem és rendezvényhelyszín, valamint egyéb, B2C és B2B szolgáltatók üzleti sikeréhez járult hozzá.

 

Dintsér Andrea

Alapító, Marketingvezető - YourStory

Andrea a YourStory.hu integrált marketing- és kommunikációs ügynökség alapítója és vezetője. Emellett a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) Női Vezetői Klubjának vezetője is. 25+ év szakmai tapasztalattal rendelkezik a magyar piacon, Közép-Kelet Európában és még bővebb nemzetközi szinten. Célja, hogy a cégeket és vezetőiket – kiemelten a női vezetőket, vállalkozókat, startuppereket – támogassa abban, hogy el tudják mondani történetüket, meg tudják valósítani stratégiájukat, küldetésüket és így hatékonyan érjék el üzleti céljaikat. A HBLF cross-sector Y-mentoring és az iFemPower nemzetközi programjában is támogat fiatal hölgyvezetőket. Startupokat mentorál a Design Terminálnál és a Tőkeportálnál. A United Way Magyarország kuratóriumának tagja. A Bátor Tábor jótékonysági futójaként beteg gyermekek gyógyulását támogatja.

 

Gosztola Beatrix

Társtulajdonos, Operativ vezető - Growth Masters

10 éve dolgozik aktívan marketing szakterületen, milliárdos árbevételű webáruházaknál és startupoknál. Az utóbbi 3 évben a growth hacking-ben találta meg igazán önmagát. Csapatoknak segít a módszertan elsajátításába, mint a Growth Masters társalapítója. Imád startupokkal együttműködni, hihetetlenül inspirálják ezek a csapatok. Kedvenc startupja az eSzerződés, ahol befektetőként és marketing igazgatóként is jelen van.Amire igazán büszke: a Growth Magazin. Ez 100%-ig saját projekt. Amiért különleges, hogy a cikkeket csak részben lehet elolvasni, a teljes tartalmak hangoscikként hallgathatóak a lisn platformján, ami 2020-ban az Év Kreatív Megoldása díjat is bezsebelte.

 

Illyés Anikó

Senior Ügyfélkapcsolati Menedzser - Klikkmania

Anikó marketingszakon diplomázott, majd ugyanezen a területen elhelyezkedve kezdte meg pályafutását. Több saját szegmensében meghatározó céget segített már munkájával a KKV-szektortól kezdve a multinacionális vállalatokig. Ezek közt olyan ismert brandek is megfordultak, mint például a Vatera, amely a hazai online piacterek kiemelkedő tagja. Nem véletlen került tehát a Klikkmánia csapatába. Kiválóan beszél angolul és spanyolul, továbbá a webdesign területén is jelentős ismeretekkel bír. Nagyszerű kommunikációs készségei és a digitális marketing világában hasznosítható szakértelme mindig hozzásegíti a projektek sikeres megvalósításában.

 

Kádas Viktória

Koordinátor Grafikus - Yellow Bird

Viktória 2014 óta foglalkozik online marketinggel, jelenleg pedig a Yellow Bird Hungary marketing ügynökség kreatív csapatában tevékenykedik mint koordinátor grafikus, ahol nap mint nap azon dolgozik, hogy olyan online és social media felületet alakítson ki, amely egyedülálló az adott partner piacán. Eddigi munkái között több neves cég képviselteti magát, közülük azonban 6 együttműködésre a legbüszkébb: Cinema City, Zwack Unicum Nyrt., Artisjus, Berkemann, Nottevit és a Cégmenedzser Szoftver Kft. A munkájában ismeretlen fogalmak a „tömeggyártott” vagy a „sablonos” megjelenés.

 

Kádár Tímea

Vezető Marketingtanácsadó - FranciseCooper

Tímea a londoni székhelyű Francis Cooper Marketing Tanácsadó cég vezető tanácsadója, a Northumbria University oktatója. 22 éve foglalkozik marketinggel, olyan nagy cégeknél szerzett gyakorlatot, mint a Reader's Digest, Aegon, Erste, Macmillan Publishers. Több szakmai díj nyertese (pl Legjobb Marketing Mentor Specialista - London 2021), a London Marketing Club igazgatója. A USP is You - Build Your Personal Brand, a Your Story - Business Storytelling és a Veled lesz tele a sajtó könyvek szerzője. A ConvertX Marketing Fesztivál alapítója, amit évente megrendeznek, és ezrek látogatják. De legfőképpen a szakma szerelmese, szívesen és folyamatosan beszél, ír és tanul róla.

 

Laukó - Forray Anita

Társalapító, Marketingvezető - Webformance

Anita a webformance online marketing ügynökség egyik alapítója és marketingvezetője. Csapatával az ügyfeleknek teljeskörű online szolgáltatást nyújtanak, legyen az stratégiatervezés, webfejlesztés, social media kampány, PPC hirdetés vagy éppen SEO. Miután évekig az ügyfél oldalán dolgozott, pontosan tudja, mire van szüksége a partnereiknek. Legtöbb ügyfelük szívesen veszi, hogy a stratégiai tervezésben is részt vesznek. Az elmúlt 10 évben számtalan cég bízta rájuk az online jelenlétét és köszönhette nekik az árbevételük jelentős növekedését, úgy mint például a notebook.hu, a Danubius Hotels, a Cewe, a Dr. Organic, a Profession.hu, a Kieselbach Galéria vagy éppen a Profirent.

 

Maksa Mónika

SEO szakértő - Marketing Astro

Mónika 2020 óta a Marketing Astro Kft. munkatársa. A csapat SEO specialistájaként külföldi és hazai ügyfelek számára készít kulcsszókutatásokat, ad tanácsokat blogtevékenységgel, linképítéssel a weboldalak SEO beállításaival kapcsolatban. A Marketing Astro Kft. B2B és B2C ügyfelei számára is segít a tartalomstratégia létrehozásában.

 

Marczinkó Ágnes

Ügyvezető - Welovedigital Kft.

Ágnes a We Love Digital Kft. alapítója és ügyvezetője. Összességében hét éve foglalkozik behatóan social médiával, valamint PPC hirdetésekkel – jelenleg főként a KKV-szektorban található hazai cégeknek nyújt támogatást Facebook- és Google-hirdetések kezelésében, keresőoptimalizálásban, marketingautomatizálásban. Ezt természetesen nem egyedül teszi: szövegírók, grafikusok, Google Ads-szakértő, projektmenedzserek és SEO munkatársak segítik a munkáját. Imádja, amit csinál, eközben az apró tettekben hisz, így minden nap sok kis sikert él meg az ügyfeleivel közösen. Legfőbb motivációja, hogy másokat inspiráljon, illetve segítsen szakmai tudásával.

 

Mege Tímea

Ügyfélkapcsolati Igazgató - Rewart Kft.

Tímea a Rewart Kft. résztulajdonosa és ügyfélkapcsolati igazgatója. Több mint 20 éves marketing- és üzletfejlesztési tapasztalattal rendelkezik, munkája során célja, hogy tudását minél jobban át tudja adni kollégáinak, segítve személyes fejlődésüket és sikeres szakmai előmenetelüket. Cégük szakterülete a digitális marketingmegoldások és shopper marketing aktivitások, erősségük a marketingbiztonság: a kampányokhoz kapcsolódó magas színvonalú jogi és adózási környezet biztosítása. Tímea szívesen alkalmaz más megközelítést is stratégia kialakításakor a klasszikus marketing megközelítésen kívül, pl. a Jung nevéhez kötődő archetípusok bevonását márkastratégia kialakításába.

 

Nagy Rita

Content Manager - Exaline Média

Rita az Exaline Kft. munkatársa, tartalommarketing szakértő. Kulcsszókutatástól kezdve, közösségi média menedzsmenten keresztül SEO cikkek írásával, publikálásával is foglalkozik. Hobbija a trendek és a különböző módszerek kipróbálása.

 

Pálfi Éva

Branstylist, Iparművész, Női marketing szakértő - B2W

Éva olyan cégeknek tervez brand stratégiát, vizuális marketinget, arculatot és webdesignt, akik nőknek adnak el. Egyetemi oktató a Metropolitan Egyetemen, ahol a B2W Marketinget mesterszakon, végzett marketingeseknek tanítja. A B2W Akadémián cégvezetőket, marketingeseket és nagyvállalati döntéshozókat mentorál, akik Éva stratégiájával 1 év alatt teljesen megújulnak, hálásabb és hűségesebb női vevőket vonzanak, jól látható forgalmat többszöröznek cégüknek. Saját márkás termékekkel rendelkezik, tehát nem csak tervez, tanít, hanem pontosan tudja miből lesz igazi brand és mit kerülj el, ha női célközönséghez szólsz.
Könyvei: "Stílusos Márkastratégia", "Vállalkozásból Világmárka", "Hogyan adj el nőknek B2W?"

 

Peti Fruzsina

Digitális marketing szakértő - Péntech / Yuspify

Fruzsina digitális marketing stratégiák kidolgozásával segíti technológiai cégek fejlődését, a legkorábbi fázistól. Karrierje kezdetén olyan brandektől szerezhette meg első tapasztalatait, mint a Prezi, vagy a TED Talks. Immáron két éve a Péntech digitális cégfinanszírozási platform, illetve a Yusp és Yuspify ajánlórendszerek üzleti fejlődését támogatja. Csapatával szeretné az itthoni vállalkozásokat segíteni olyan innovációk használatában, amelyek elősegítik növekedésüket, digitalizálásukat. Az éves szinten megsokszorozódó felhasználói bázis mellett nagy hangsúlyt helyeznek az edukációs jellegű tartalommarketingre, SEO-ra, illetve a sales-el a szoros együttműködésre is, közös tartalmak kialakítására.

 

Petró Krisztina

Online marketing szakértő - WEBSMG

Krisztina 2016 óta foglalkozik online marketing szervezéssel, webáruházak készítésével és üzemeltetésével. Tapasztalatokat szerzett értékesítést segítő módszerek használatában, marketing eszközök hatékony alkalmazásában. Munkája során folyamatosan képzi magát, mindig igyekezve, hogy lépést tartson a modern kor kihívásaival. Ismereteit hatékonyan tudja alkalmazni mind a webáruházak készítéséhez, mind az online marketing tevékenységhez annak elérésére, hogy megbízói elérhessék céljaikat.

 

Petrus Krisztina

Magyar Marketing Fesztivál menedzsere, Tulajdonos - Ebugatta

 

1996-ban alapította az Ebugattát, és „EbugattaKrisztiként” az ország legrégebbi és legnagyobb állatbarát közösségének tulajdonosa. Saját márkái építése mellett 2007. óta szervez állatos napokat több ezer kutyás részvételével. Műsorvezetőként több évig az Ebugattában, majd az RTL Klubban szerepelt, illetve folyamatosan közreműködik állatvédelemmel foglalkozó jótékonysági programokon is. Az Állatvédelmi Kódex alapító tagja. Több cég kommunikációs tanácsadója és menedzsere, a pet social media mellett márkaépítéssel és közösség építéssel foglalkozik. Több éve Magyarország legnagyobb kkv marketing trendeket bemutató fesztiváljának, a Magyar Marketing Fesztiválnak PR- és konferencia menedzsere.

 

Radvánszki Emese

Projektmenedzser - Weboptim

Emese marketing és kommunikáció, valamint külkereskedelmi szakokon végzett főiskolát. Felsőfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik, továbbá németül is beszél alapszinten. Ezen alapok megszerzése egyenes utat biztosítottak számára újságírói és szerkesztői pozícióhoz az Origónál. Ezt követően a Malév online tartalommenedzseri pozíciójában folytatta pályafutását, jelenleg pedig a Weboptim Kft. projektmenedzsereként dolgozik. A SEO projektek alkotják fő profilját, amiket illetően nem csupán a magyar, de az idegen nyelvű marketingkampányokból is érdemben kiveszi a részét, továbbá jelenleg is aktívan dolgozik különféle Google- és Facebook Ads-kampányok stratégiáinak kialakításán.

 

Redl Zsófia

Marketing szakértő, Ügyvezető - Doppio

Zsófia a Corvinus marketing szakán szerzett diplomát, ami után különböző nagy hazai marketing és média ügynökségeknél szerzett tapasztalatot és tanulta meg a kreatív és egyedi márkakommunikáció mikéntjét. Nem sokkal ez után, férjével Péterrel, megalapították saját online marketing ügynökségüket, a Doppiot, amit 26 éves kora óta vezet. Kezdetben a legtöbb feladatot ketten végezték ügyfeleik részére, így az (online) marketing minden szegletébe alaposan bele tanultak. Így lett igazi all-round játékos, aki érti a programozói kérdéseket, be tud keresőoptimalizálni egy weboldalt és otthon van a PPC kampányok menedzsmentjében is. A legnagyobb sikerüknek azt tartják, hogy a Doppio megalakulása óta ügyfeleik 90%-a ajánlások útján érkezik hozzájuk.

 

Szabó Edit Ditte

Digitális marketing tanácsadó - Dittedigital

Edit digitális marketing szakértő, tanácsadó és tréner. Több mint tíz éve dolgozik ügynökségi oldaltól kezdve bankszektoron keresztül a technológia és az ügyfélélmény kutatás területén működő cégek digitális marketing vezetőjeként, és már 3 éve szabadúszóként. Kilenc éve oktat főiskolai MBA-képzésen a METU-n, tréningeket tart cégeknél, illetve rendszeres előadója a szakma legnagyobb konferenciáinak, mint az Internet Hungary, Evolution és Média Hungary. Emellett időről-időre támogat alapítványokat és non-profit szervezeteket online marketing stratégiai és kommunikációs szempontból. 2018-ban felkerült a Forbes sikeres 30 fiatal 30 alatt, és a CX Network 30/30 listáira.

 

Szabó Nikoletta

Alapító, Marketing szakértőRocketing

Nikoletta szövegíró, SEO és tartalommarketing specialista, a Rocketing marketingügynökség egyik alapítója. Marketinges pályafutását 2015-ben kezdte SaaS startup cégeknél. Angol nyelvű mesterdiplomája, és több éves amerikai-, és nyugat-európai piacismerete miatt magyar, és angol nyelvű SEO-, és tartalommarketing projektekkel is foglalkozik. Célja, hogy ügyfeleinél bevételnövekedést, és márkaismertségnövelést érjen el minőségi tartalmak létrehozásával, és a célközönség edukálásával. A többcsatornás marketing, és a human-to-human kommunikáció híve, így minden általa készült anyag központjában az egyén áll.

 

Tolvaj Vica

Szöveg-, és cikkíró - BP Digital

Vica élete jelenleg két szálon fut. Az egyik vonalon szabadúszó szövegíróként van jelen, két női-, és egy kulturális magazinnal dolgozik együtt napi szinten cikkíróként és szerkesztőként. A magazinok mellett pedig két marketing ügynökséggel szoros együttműködésben készít SEO alapú tartalmakat. A másik szálon pedig a BP Digital SEO ügynökség Partnership Manager-e, segítve ezzel is az ügynökség munkáját. Fontos számára az összetettség, sosem szeretett kizárólag egy irányba menni, ezért is választotta a szabadúszó létet. Az pedig egy szerencsés helyzet, hogy a tartalommarketingben száz százalékig megtalálta önmagát, így a munka már nem csupán feladatok sorozata számára.

 

Ujvári Adrienn

CEO/Webáruház szakértőShopmentor

Adrienn webáruház specialista, a Shopmentor és a www.csipkecsodai.hu webáruház vezetője. Legfőbb szakterülete a webáruház indítás, e-kereskedelem, online marketing és SEO, több mint 8 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a ShopRentert illetően. A ShopRenter kiemelt szakértőjeként előadóként és tanácsadóként is tevékenykedik, kiemelten fontos számára a kezdő vállalkozók és a webáruház indítás után érdeklődők mentorálása. Csapatával minden nap azon dolgozik, hogy valóra váltsa az ügyfeleik álmait, és minden partnerük piacvezetővé váljon a saját területén. A lényegre összpontosít, nem beszél mellé, a marketing a Shopmentornál nem a végeláthatatlan tervezésről szól, hanem a megvalósítás az igazi szakterületük.

 

Vajda Éva

Ügyvezető, Társalapító - Webma

Éva digitális marketing szakértő, a WebMa Analitikus Marketing ügynökség ügyvezetője és társalapítója. Közel 20 éves marketing tapasztalattal rendelkezik. 2000-ben kezdett el az online marketing iránt érdeklődni, amikor az elektronikus kereskedelem hazai helyzetéről írta diplomamunkáját. A WebMa megalapítása, azaz 2005 óta foglalkozik dedikáltan performance alapú online marketinggel, az elsők között szerezte meg itthon a Google AdWords, (azóta Google Ads) szakértői minősítést. Az összes nagyobb hazai digitális konferencián rendszeres előadó, számos alkalommal nyerte el a Legjobb Tréner/Mentor/Előadó díjakat különböző Google és egyéb programokban.

 

Varga Éva

SEO szakértő, Hirdetéskezelő - Valódiérték

Éva online marketing kivitelezéssel foglalkozik, ezen belül pedig a fő szakterülete a keresőoptimalizálás (SEO), illetve a Google Ads hirdetések kezelése. Éva egyike azon hazai szakembereknek akik sikeresen elvégezték a SEO mesterképzést és erről hivatalos tanúsítványt is kaptak. A folyamatos önképzés híve, ezért állandó kapcsolatban áll a Google dublini irodájával, így mindig naprakész az új tudnivalókkal, képzésekkel.

 

Hozzászólások (0)
A WhitePress szerkesztõi fenntartják a jogot, hogy más emberek számára sértõ megjegyzéseket töröljenek, amelyek vulgáris szavakat tartalmaznak, vagy nem kapcsolódnak a tárgyához.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvass tovább
  • Még senki sem írt megjegyzést ehhez a cikkhez.
A whitepress.com weboldalt és annak valamennyi aloldalát (a továbbiakban: Weboldal) használó személyek személyes adatainak kezelője az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete értelmében a személyes adatok feldolgozásával és az ilyen adatok szabad áramlásával, valamint a 95/46/EK irányelv (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezése tekintetében közösen „WhitePress Kft, amelynek székhelye 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11 és bekerült a Bielsko-Biała Kerületi Bíróság által vezetett Nemzeti Bírósági Nyilvántartás vállalkozói nyilvántartásába, az Országos Bírósági Nyilvántartás 8. Kereskedelmi Osztálya KRS-számon: 0000651339, NIP: 9372667797, REGON: 243400145 és egyéb cégek a WhitePress Csoporttól (a továbbiakban együttesen: Adminisztrátor) .

A hírlevélre való feliratkozással Ön hozzájárul ahhoz, hogy a WhitePress Kft. által kínált szolgáltatások és áruk közvetlen marketingjével kapcsolatos kereskedelmi információk elektronikus kommunikációs eszközökön, különösen e-mailen keresztül küldjenek. és megbízható üzleti partnerei, akik érdeklődnek saját termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésében. Személyes adatai kezelésének jogalapja az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). Az űrlap elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta az Adatvédelmi szabályzatot.

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a személyes adatainak marketing célú kezeléséhez adott hozzájárulását. Az Ön személyes adatainak WhitePress Kft általi kezeléséről és kezelésének alapjáról, ideértve az Ön jogait is, az Adatvédelmi szabályzatunkban talál további információt.
Olvasd el az egészet
Kiemelt cikkek